Nyomtató elszámolóház

Amellett, hogy üzembiztos hardware eszközökkel nyújtjuk a nyomtatási szolgáltatásunkat, a gondos ügyfelek már elvárják, hogy ne csak a vállalat felé végezzük pontos elszámolást, hanem legyünk képesek az egyes felhasználók havi nyomtatásait naplózni és akár szabályozni is.

Mivel ez jellegében más feladat mint a cégek között elszámolás, ezért megalapítottuk a Nyomtató Elszámoló Házat, amely  a cégen belül egy külön részlegként működik. A partnereink a havi számlával együtt kapják meg a dolgozóik pontos nyomtatási kimutatásait. Negyedéves elemzéseink alapján, indokolt esetben javaslatot teszünk az eszközpark átszervezésére vagy cseréljük a nem optimális terhelés mellett dolgozó nyomtatóinkat.

Három kategóriában igényelhető ez a szolgáltatásunk:

 

MasterCopy alap

A technikai megoldást, a felhasználói hitelesítéshez és a nyomtatás-másolás naplózásához mi biztosítjuk, az elszámolást a felhasználó végzi.

 

MasterCopy elszámoló

A technikai megoldás mellett felhasználó szintű elszámolást készítünk.

 

MasterCopy rendszer

Az előbbi szolgáltatás mellett az alábbi lehetőségeket biztosítjuk:

  • szabályalapú nyomtatás
  • print roaming
  • a kinyomtatott dokumentumok file szintű tárolása
  • mobil nyomtatás támogatása
  • szkennelés a felhőbe
  • projekt kezelés
  • kredit nyilvántartás
  • OCR integráció opció