Vásároltam nyomtatót, kár volt!

Nagyon sok ügyfelünktől hallottuk a következő tipikus történetet. Az én házam az én váram elv alapján akkor érezték magukat biztonságban ha saját nyomtatót használtak. Vásároltak saját nyomtatót és az első év végén megdöbbenve állapították meg, hogy csak a tonerekre a nyomtató árának a többszörösét fizették ki. Ráadásul amikor hiba vagy telepítési problémával találták szembe magukat segítség nélkül maradtak, így akár több hétre is leállt náluk a nyomtatás. Amikor találkoztak ajánlatunkkal, ami szerint az eddigi költségeinek közel feléből teljeskörű nyomtató bérleti és üzemeltetési szolgáltatást kapnak, azonnal a váltás mellett döntöttek. Folyamatos, azaz leállásmenetes szolgáltatásunkkal most már valóban biztonságban érzik magukat. Proaktív felügyeleti rendszerünkkel gyakran már előbb értesülünk a várható hibáról, mielőtt a felhasználónak problémát okozott volna. Szolgáltatásunk igénybevételével Önöknek csak a használat után kell fizetni. A fenti díjon kívül más költségük nincs. Mi biztosítjuk a nyomtatót, a kellékanyagokat, a karbantartást, a javítást, a felhasznált alkatrészeket és tartós meghibásodás esetén a cseregépet. Önöknek csak a papírt és az energiát kell biztosítaniuk.

Miért a nyomtatóbérlés?

Beruházás nélkül kezdheti a munkát.

Szolgáltatásunk megrendelése a legegyszerűbb megoldás a megbízható nyomtatók és másolók "beszerzésére".

Nincs hűségidő kötelezettség.

Határozatlan idejű szerződés alapján szabadon választhatja meg a vállalt fogyasztást és menet közben válthat készülék kategóriát.

Teljeskörű üzemeltetési szolgáltatás.

Önnek csak a papírt és az energiát kell biztosítani. Elszámolás alapja a mindenkori fogyasztás

Mindig a legkorszerűbb eszközökkel dolgozhat.

Gépparkunk folyamatos fejlesztésével használhatja a kor hatékony munkameneteit!

Biztonságos adatkezelés.

Bizalmas, belső hasznaltra szánt dokumentumai nyomon követhetőek.

Folyamatos irodatechnikai és informatikai támogatás.

Ügyfélszolgálatunk folyamatosan rendelkezésre áll akár irodatechnikai, akár informatikai probléma esetén.

Kérje ingyenes felmérésünket!

Növelje kapacitását az üzemeltetési szakterületek kiszervezésével! Amikor a kritikus pillanatokban cserbenhagy a nyomtató vagy az informatikai rendszer, akkor érdemes elgondolkozni a minőségi váltáson. Nyomtatóbérlési és IT üzemeltetési szolgáltatásunkkal garantált időkeretben és minőségben készülnek el feladatai.

Fontos nyomtatásaihoz válassza ki a megfelelő szolgáltatási csomagunkat

Színes nyomtatók és fénymásolók kisirodák számára

Teljeskörű nyomtató bérleti és üzemeltetési szolgáltatás választható informatikai támogatással. Tartalmaz 1000 oldal fekete-fehér és 200 oldal színes nyomtatást és másolást valamint 300 oldal szkennelést.

Sebesség: 28 oldal/perc
Fekete-fehér fénymásoló nagyvállalatok számára

Teljeskörű nyomtató bérleti és üzemeltetési szolgáltatás választható informatikai támogatással. Tartalmaz 10.000 oldal fekete-fehér nyomtatást és másolást valamint 2.000 oldal szkennelést.

Sebesség: 75 oldal/perc
Színes nyomtatók és fénymásolók vállalatok számára

Teljeskörű nyomtató bérleti és üzemeltetési szolgáltatás választható informatikai támogatással. Tartalmaz 3.000 oldal fekete-fehér és 500 oldal színes nyomtatást és másolást valamint 600 oldal szkennelést.

Sebesség: 35 oldal/perc

Informatikai üzemeltetés

Szerver bérlés

Szerver bérlés

Hálózat építés

Hálózat építés

Rendszergazdai feladatok

Rendszergazdai feladatok

Informatika és irodatechnika egy kézben

A XXI. század emberének legfontosabb munkaeszköze az alkalmazott informatikai rendszer. A szakterületen megteremtett értéket, legyen az termék vagy szolgáltatás, értékesíteni, leszállítani és az eredményt megőrizni IT nélkül ma már lehetetlen. A versenyképesség egyik feltétele a megbízható és fejlett informatika. A piacon maradáshoz a szakterület fejlesztését össze kell hangolni az IT fejlesztésével és megbízhatóan kell tudni üzemeltetni. A meghibásodások kezelését tervezhetővé kell tenni, ebben segít Önnek a Printer Service Kft.

Hasznos információk, hírek

GreenWorld nyomtatók a föld természeti környezetének megóvásáért

GreenWorld nyomtatók a föld természeti környezetének megóvásáért

Az irodatechnikában elsősorban a kellékanyagok gyártásában és újra gyártásában találhatók zöld technológiás változatok, ezek is jelentős mértékben csökkentik az iparág károsanyag kibocsátását.A legtöbb nyomtató és másológép gyártó emellett gyárt újraépített készülékeket, ezek használati értéke megegyezik az új készülékekével, élettartama minimum az új gyári érték 80%-a. Ezzel elmarad a gyártás során keletkező jelentős károsanyag termelés, a készülék leselejtezésére pedig jóval később kerül sor.

A Printer Service Kft. nyomtató gyártói múltjának köszönhetően birtokában van minden üzemeltetési, szervizelési és számos gyártási technológiáknak, így szintén vállalkozik újraépített készülékek gyártására

Informatikai hálózatok

Informatikai hálózatok

A Printer Service Kft. egy 15 éves szakmai tapasztalatra építve, 2006-ban új divíziót nyitott informatikai palettáján, a strukturált hálózatépítést. Az informatika terjedése óriási méreteket öltött az elmúlt évtizedekben és napjainkban már a legkisebb cégek működéséhez is elengedhetetlen a strukturált hálózat megléte. Egy megfelelően kiépített strukturált hálózat hosszú távra biztosítja a gyors, megbízható adatátviteli lehetőséget, ami szükséges feltétele a hatékony munkavégzésnek. A strukturált hálózatok szabványos elemekből épülnek fel, ami lehetővé teszi a végpontok többcélú felhasználását, áthelyezhetőségét, bővíthetőségét.

Rugalmas finanszírozási konstrukció

Rugalmas finanszírozási konstrukció

A vevői igényekhez igazodva lépcsőzetes felügyeleti szinteket tudunk biztosítani. A legegyszerűbb naplózási megoldásainkat a szolgáltatási csomagjainkban beépítve, díjmentesen kínáljuk. Az emeltszintű komplex nyomtatásvezérlő funkciókat egyedi igényekre optimalizálva tudjuk ajánlani.